Hogyan éljük túl a januárt?
Tudom, ez a cím azért nem kicsit túldramatizált, de biztosan ti is tudjátok miről beszélek. Az ünnepeknek már vége, a tavasz viszont még rettentő messze van. Túl rövidek a nappalok, reggelenként odafagyunk a buszmegállóba, vizsgaidőszak van, a munkahelyen mindenki rosszkedvű és ingerült. A végtelenségig sorolhatnám. Nekem a január hosszú éveken át inkább szólt a nyavalygásról és a begubózásról, mint a kellemes pillanatokról. Aztán pár éve elegem lett, s kitaláltam, hogy teszek valamit a saját és a körülöttem élők lelkiállapotának épsége érdekében.
De hogy ennek az elhatározásnak pontosan mi köze az alábbi listához? Mondom is. Úgy képzeljétek ezt el, hogy minden januárban előveszek egy A/4-es lapot,s felírom rá azokat a tuti biztos apróságokat, amik kivétel nélkül mindig segítenek a hangulatom javításában; majd a listát kitűzöm egy jól látható helyre (hűtőajtó, parafatábla, stb.). Ezek után csak annyi a dolgom, hogy minden nap megcsinálok legalább 2 dolgot a listáról. A stresszes, fárasztó és rohanós napokon például mindig igyekszem egy jó könyvvel és teával zárni az estét. Ha pedig van egy kicsit több időm, akkor szemezgetek a többi pont közül. Magyarán igyekszem minden nap valami apróságot tenni annak érdekében, hogy meg tudjam őrzi a pozitív szemléletemet a világ felé.
A lista nyilván a saját ízlésemre van alakítva, viszont szeretném megosztani veletek, hátha ti ishasznosnak találjátok! Természetesen mindenkit más dolgok segítenek át a nehezebb időszakokon, ezért például érdemes saját listát írni. Ha pedig írtok magatoknak, kommentben meséljétek el a tapasztalataitokat!
1. Egy letehetetlen olvasmány - Egy jó történetnek gyógyító, de minimum rosszkedvűző ereje van, tanúsíthatom. Nincs is jobb lélekmelengető dolog annál, mint a puha pléd alatt kucorogva gondolatban utazgatni és kalandozni.
2. Illatok - Hogy az most füstölő, illatgyertya, a reggeli tusfürdőnk vagy a parfümünk, esetleg mindez együttvéve, az szinte mindegy is. A lényeg, hogy találjuk meg, melyik az az illat, amelyből elég egy szimat, és azonnal érezzük, ahogy az idegeink elkezdenek kibogozódni. Én például meg vagyok veszve a levendulaszappanom illatáért, amivel reggelenként mosom az arcom, vagy például nagyon stresszes időszakokban a csuklómra szoktam cseppenteni egy csepp narancsolajat és abból szippantok párat.
3. Meleg itóka - Reggel fahéjas kávé, délután és este pedig gőzölgő tea. Persze nem csak úgy lehörpintve, hanem szertartásosan, mélyeket sóhajtva elkortyolgatom őket, közben blogokat vagy egy könyvet olvasok, esetleg megnézek egy Egyszer volt hol nem volt epizódot, és máris jobban érzem magam.
4. Zene - Műfajtól függetlenül az egyik legjobb orvosság (gondoljunk csak a zeneterápiára!). Én rendszeresen gyógyítom is magam vele, intenzívebb stresszes napokon nincs is jobb annál, mint mikor maximumra tekerem a hangerőt, előkapom a mikrofonom (álá hajkefe), majd őrült hajrázás és táncolás közepette együtt énekelek a kedvenc bandáimmal. 10-20 perc és máris mindent szebb fényben látok.:)
5. Testmozgás - Felszabaduló endorfinok, kiizzadt mérgek...mindenki ismeri a dörgést, nem igaz?
6. Kreatív tevékenység - Nem hiszem, hogy ez esetemben túl sok magyarázatra szorul. Ez a blog gyakorlatilag a legjobb példa arra, hogy a kreativitás mennyi pozitív energiát és sikerélményt termel. Aki nem hiszi járjon utána!
7. Állatokkal való gyakori társalgás - Biztosan mindenki hallott róla, ill. tapasztalta is, hogy az állatok a velük való törődést intenzíven és sokszorosan meghálálják. A cicáim erre az élő példák: egy kis hasvakargatásért cserébe félóra nonstop dorombolást és dörgölőzést kapok, megspékelve pár csillogó tekintettel. Ennél nem is nagyon kell több a boldogsághoz!
8. Barátnős délután - Lehet az közös vásárolgatás, pletyi, társasozás, mozizás, bármi. A sok nevetés és a közös élmények adta energiák napokra képesek feltölteni az embert vidámsággal.
Szóval nekem ezek az apróságok teszik nem csak elviselhetővé, hanem egyenesen kellemessé a téli hónapokat (is). Ti mit tesztek, ha jókedv fokozásra van szükségetek?
(kép forrása: Worlds in colour)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Tényleg nehéz "túlélni" ezt az időszakot, de van sok dolog ami azért segít. Nálam ami segít: Forrócsoki, habos kakaó, krémlevesek, vaníliás gyertya! :) Aztán most kitaláltam, hogy a hétvégén elmegyünk a közeli gyógyfürdőbe megmelegedni egy kicsit. Szauna meg egy kis vízben ázás. Van abban valami stílusos, ha az ember kint a szabadban sapkában ücsörög a meleg vízben :D Engem most ez is feldob kicsit, hogy erre a hétvégi programra várok! :)
VálaszTörlésAz illatgyertyázás, illóolajos párologtatás nálam is sláger ebben az időszakban. Emellett a jóga az, ami nekem igazán bejött. Na, meg persze a zene minden mennyiségben. De ez nem újdonság :))
VálaszTörlésJó tipp a listaírás, látható helyre tevés és szemezgetés. Én már rutinos róka vagyok ebben, és magamtól csinálom a "jókedvű" dolgaimat, amiből sok minden passzol a Tieddel. Persze a jóga és a zumba nekem is benne van, és még a lazító fürdés is.
VálaszTörlésAmi néhány hetes dolog, és a Párom kezdte el a hahotázásokat, az a vicces bakis videók nézése a facebook-on: állatokról, emberekről mindegy, de óriásiakat röhögünk,a könnyünk is csorog rajta. Néhány perc elég is belőle :)
Telibe találtál! Minden ponttal egyet tudok érteni, már csak az a feladat, hogy napi szinten meg is valósítsam a tippeket. Nekem - a családommal töltött idő mellett, mert persze az is átsegít sok nehézségen - leginkább a 7. pont főszereplője, esetemben a kutyám hiányzik, amikor a vizsgaidőszakban nem vagyok otthon - tényleg annyi energiát adnak ezek a szőrös kis maszatok! A többi dolog viszont megoldható, mára megvolt a meleg itóka és a testmozgás, s lám, nem is volt olyan szörnyű a napom. :)
VálaszTörlésDe nagyon örülök mindenki kommentjének, köszi, hogy megosztottátok a saját praktikáitokat!:)
VálaszTörlésAz illatokat én is imádom ilyenkor, most a reggeleimet nagyon feldobja a Lush lemosóm isteni illata! :) Az estéimet pedig egy Dove vaníliás tusfürdő! :) Még a fényeket szeretem nagyon ilyenkor, ahogy a hó "világít", vagy meggyújtunk egy mécsest a lakásban!
VálaszTörlés