35 dolog, mielőtt 35 éves leszek


Alig több, mint két héttel ezelőtt töltöttem a 32-t. (Eredetileg aznap akartam írni ezt a bejegyzést, de ha az embernek van egy 7 hónapos örökmozgó kislánya, a dolgok már nem mindig abban a sorrendben történnek, mint régen...:)) Hmmm, de fura ezt leírni, a múltkor még csak 23 voltam. Meg 25, meg 27. Aztán kettőt pislantottam, és most itt állok 32 évesen. Na nem mintha bánnám, félre ne értsetek, szeretek harmincas lenni. Ahhoz képest, hogy gyerekként, vagy éppen fiatal huszonévesként milyen ijesztően hangzik a harminc, igazából egyáltalán nem vészes a dolog. Sőt, jobban érzem magam, mint valaha. Tapasztaltabb vagyok (bölcsebb?!? haha), magabiztosabb (igaz ezen sokat dolgoztam és dolgozom a mai napig), anyuka lettem, stb. Csupa jó dolog.
Igazából ezt a kihívás félét azért találtam ki magamnak, hogy a következő 3 évemet kicsit színesebbé tegyem, és tovább feszegessem a saját határaimat. Van a listámon olyan pont, melyet még valószínűleg idén szeretnék kipipálni (pl. 2., 17.), de van például olyan is (pl. 11., 18., 25.), mely az éppen épülő házunkhoz kapcsolódik, így az még egy ideig nem aktuális.
Miután megírtam a listámat, szétnéztem kicsit mások blogjain is, hogy mégis miket szokás egy-egy ilyen listára írni, és őszintén szólva nagyon sokan búvárkodni, repülőkből meg hidakról leugrálni szeretnének egy bizonyos kor elérése előtt. Ehhez képest az én listám eléggé unalmasnak tűnhet, de az az igazság, hogy ez a kis lista, a maga sokkal hétköznapibb pontjaival számomra sokkal-sokkal több örömet és egy jófajta várakozást jelent, mint mások kalandos céljai. És ez szerintem teljesen oké így.
Amikor sikerül teljesíteni egy-egy pontot, valószínű ennél a bejegyzésnél fogom jelölni majd, és még talán az is előfordulhat, ha sikerül visszaszereznem valahonnan a blogíró vénámat és mondjuk 34 órát varázsolok a 24-ből (:)), hogy egy-egy pont akár külön bejegyzést is kap.
Na de nem is szaporítom tovább a szót, íme az én izgalmas kis listám:


1. Lefutni a félmaratont, lehetőleg valamilyen verseny formájában
2. Őszi kirándulásra menni Bakonybélbe
3. Megnézni 15 olyan filmet, ami Oscar jelölt vagy nyertes volt az elmúlt években (0/15)
4. Naplementét és napfelkeltét fotózni
5. Megtanulni varrógéppel varrni
6. Amigurumi játékokat horgolni Lénának
7. Fotóalbumokat készíteni a nyaralásos és az esküvői képeinknek
8. Ellátogatni 5 olyan magyar városba, ahol még nem jártam (0/5)
9. Profi fotósorozatot készítetni a családunkról
10. Készíteni Lénának (Lénával?) egy cuki mézeskalács házikót
11. Virágokat termeszteni/ virágoskertet kezdeni az udvarunkban
12. Venni (végre) egy biciklit
13. Fonalbombázni, lehetőleg minél több ember bevonásával
14. Részt venni a Tihanyi Levendula fesztiválon
15. Átválogatni a könyvespolcomat és megszabadulni/túladni azokon a könyveken, amik már nem kellenek
16. Kipróbálni számomra 5 új kávézót Győrben (1/5)
17. Plusz lyukakat lövetni a fülembe
18. Komposztálni
19. Teljesen száműzni az életünkből a flakonos vizet és a nejlon zacskókat, ill. a lehető legkevesebb fölösleges szemetet termelni
20. Elolvasni 10 non-fiction könyvet, lehetőleg minél több témát érintve (0/10)
21. Ruhákat varrni magamnak
22. Ruhákat varrni Lénának
23. Elmenni Lénával az állatkertbe
24. Kipróbálni a spinninget
25. Szervezni az új falumban egy igazi őszköszöntő faludíszítést (Gilmore Girls stílusban)
26. Építeni Lénának az apukám segítségével egy faházikót az udvarunkba
27. Töklámpást faragni
28. Készíteni mentes madártejet
29. Léna szülinapjára tematikus dekorációt és tortát készíteni
30. Ellátogatni Pozsonyba
31. Újranézni valamelyik régi kedvenc sorozatomat
32. Végignézni valamilyen számomra új sorozatot
33. Végigcsinálni (végre!) a NaNoWriMo-t
34. Sütni mákosbejglit és mákoskalácsot Zolinak
35. A családunkban üdvözölni egy újabb kisbabát:)


Nektek van ehhez hasonló listátok? 



2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Szia Niki! Eszembe jutott bekukkantani a blogodra, és meglepi várt! :) Szupi ez a lista, én idén leszek 31, tutira összeírok én is valami hasonlót. Nagyszerű lenne, ha írnál néhány szösszenetet a teljesített tervekről, de az időhiány is megértem abszolút.:D

    VálaszTörlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.