Az elkövetkező napokban kicsit változtatok a szokásos bejegyzéseken, s megosztom veletek az idei év nagy kedvenceit. Ugyanúgy, ahogy minden év elején szeretem kicsit összefoglalni a következő évre vonatkozó terveimet (hamarosan az is jön!), év végén mindig igyekszem összegyűjteni, mely dolgok voltak annyira jelentősek az év során, hogy még december végén is emlékezzek rájuk, sőt ugyanolyan elánnal szeressem is őket, mint az első találkozás alkalmával. Szóval ma kezdem a kedvenc zenéimmel:
10. Editors - In this Light and on this Evening : Rögtön egy kivétellel kezdem a listát, ugyanis az Editors nem feltétlenül egyike a kedvenc bandáimnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne hallgattam volna végig ezt a lemezt vagy 3 milliószor. Ez az én fáradtan-ülök-a-buszon-hazafelé-és-képtelen-vagyok-bármi-másra-mint-kibámulni-a-fejemből albumom. Energiát ad a nehezebb pillanatokban.
9. Lana del Rey - Born to Die: Van, aki még nem ismeri ezt az albumot, vagy esetleg nem hallgatta rongyosra? Mert annak akkor én most itt hivatalosan is felírom receptre. A Summertime Sadnass-t ősszel olyan sokszor hallgattam meg egymás után, mint szerintem semmi mást a világon. Az is előfordult, hogy reggel ezzel a dallal a fejemben ébredtem. Ha ez a tény nem elég bizonyíték a jó zenére, akkor nem tudom mi...8. Adele - 21: A lemezt eredetileg az anyukám hallgatta, de nekem sem kellett hozzá olyan sok idő, hogy teljesen rákattanjak. Nagyon úgy tűnik, hogy elég egy gyönyörű énekhang és már el is vesztem!
7. Daughter - The Wild Youth: Őket csak az elmúlt hónapokban fedeztem fel, de nem volt szükség sok győzködésre a zenéjüket illetően. Az énekesnő hangja nagyon tetszik, a zenéjük pedig pont azt a hangzásvilágot nyújtja, amire az utóbbi időben vágytam.
6. Zoe Keating - Into the Trees: Gyönyörű csellózene varázslatos hangulattal. Ennyi. A szavak kevésnek bizonyultak ehhez. Mindenki menjen és hallgassa meg! (mondjuk ezt itt)
5. Of Monsters and Men – My Head is an Animal: Jó pár észak-európai indie banda vált az elmúlt években rekord sebességgel a kedvencemmé (pl.:Miike Snow, Mando Diao), úgyhogy mikor meghallottam ennek az izlandi ötösnek az egyik dalát, a Dirty Paws-t tudtam, hogy valami kincsre leltem. Ezek a skandinávok valamit nagyon tudnak!
4. Brandon Flowers - Flamingo: Ezt a lemezt gyakorlatilag két éve folyamatosan hallgatom, és valószínűleg addig abba sem hagyom, amíg a Killers (A KEDVENC bandám) elő nem áll végre egy új lemezzel. Brandon szerintem szólóban is nagyon jó, bár a szívem örökké a Killersé.:)
3. The Civil Wars – Barton Hollow: őket szerintem mindenki ismeri, méghozzá valószínűleg a Hunger Games dal miatt (ami szerintem zseniális). A duó egyébként a számomra mumus műfajnak számító countryt olyan formába önti, amit még én is szeretek, méghozzá nagyon nagyon.
2. Florence + and Machine - Ceremonials : Florence már tavaly a Howl és a Dog days are over című dalaival megvett magának kilóra, idén pedig jött ez az album és tarolt. A That’s what the water gave me az a fajta dal, amit még a milliomodik újrahallgatás után sem vagyok képes megunni.
1. Mumford and Sons – Sigh No More: A Mumford and Sons nem csak az év felfedezettje díjat viszi számomra, de gyakorlatilag első hallgatásra beírta magát az örök kedvenceim közé. Megszámlálhatatlanul sokszor hallgattam végig ezt az albumot, sokszor egymás után újra és újra.
Nektek melyek voltak a kedvenc albumaitok, dalaitok idén? Ha van listátok -akár több, akár kevesebb előadóval - nyugodtan osszátok meg őket a kommentek közt, kíváncsi vagyok!!
Ezzel a sornak ahogy az elején már említettem, nincs vége. Holnap jön az idei kedvenc sorozataim és filmjeim listája, hétfőn pedig 2012 legemlékezetesebb könyveivel jövök!
Lana Del Rey és Adele! ♥
VálaszTörlésBelehallgattam a 3. The Civis Wars albumába, tényleg nagyon jó, ahogy Te mondod "zseniális" a belinkelt dal. Van még néhány tetsző dallam, a youtube-n csináltam egy külön NIKI listát és itt rögzítgetem az ajánlásaidat, aztán egyszerre lejátszom őket mondjuk takarítás vagy főzés közben.
VálaszTörlésSzámomra egészen új stílusokat is felfedeztetsz a dalokkal, köszönet érte!
De jó, remélem a lista hallgatása közben még több megtetszik!:)
TörlésA listából: Lana, Adele, Florence az örök, bármikor, bárhol és The Civil Wars!
VálaszTörlés