Helló december!

Míg a hétfőnkénti Indul a hét rovatban a kreatív terveimet, és az adott hétre szóló aktualitásaimat osztom meg Veletek, addig ebben a hónapköszöntőben kicsit inkább a személyesebb célok felé veszem az irányt. December egy meglehetősen zsúfolt és stresszes, ezzel egy időben vidám és családias hónap lesz. Az ünnepi készülődés és a tanulás mellett azonban van pár dolog, ami nem szeretném, hogy kimaradjon a menetrendből. Listaszerető énem pedig azt mondatja velem, hogy írjam le, készítsek listát, ragasszam a hűtőajtóra blogoljak róla, mert úgy sokkal nagyobb esélye van annak, hogy nem hanyagolom el őket.
1. Napi 30 perc torna - Alapjáraton egy szívesen mozgó ember vagyok, viszont korábbi évek tapasztalataiból tanulva tudom, hogy a karácsonyi mézeskalács, szaloncukor, sajtos csirkemell és gesztenyés pulyka zaba, öhöm evés mellett leginkább lustálkodni van kedvem, még csak véletlenül sem sportolni. Aztán jön a január, és meg szívbajt kapok, mikor fel kell húzni a skinny farmerom... Képzelhetitek. Nyilván a napi mozgással nem a súlyvesztés és társai a célom, inkább csak szeretném magam aktív ritmusban tartani, hogy ha januárban egy kicsit jobban rá kell kapcsolni, ne okozzon nehézséget.

2. Karácsonyi vásározni - Ezt mindjárt megmagyarázom. Nem arról van szó, hogy nem szoktam karácsonyi vásárba járni. Ellenkezőleg, minden évben megyek. Csakhogy ez pontosan így néz ki:  egy-egy délután, mikor épp a belvárosban járok, keresztülfutok a vásáron, gyorsan megnézem mit árulnak az árusok, ha van ami megtetszik,  megveszem, aztán szaladok tovább. Idén decemberben ezt egy kicsit szeretném másként csinálni, rákészülősebben. Anyával már meg is beszéltük, hogy egy péntek este ellátogatunk a vásárba, sült gesztenyét eszünk, forralt bort iszunk, hallgatjuk az ünnepi zenét, s ráérősen végignézünk mindent. Biztosan sokkal maradandóbb élmény lesz, mint a korábbi években.

3. Legalább 3 karácsonyi filmet megnézni még az ünnepek előtt - Mióta nem tv-zek, valahogy lemaradok azokról a karácsonyi filmekről, amiket decemberben adnak, pedig szerintem a hangulathoz és a készülődéshez szervesen hozzátartozik pár karácsonyi film is. Úgyhogy idén decemberben belövöm a dvd-t (pontosabban a laptopom) és legalább 3 filmet még huszadika előtt megnézek. Terveim már vannak, de szívesen elfogadok pár ajánlást is!!

Nektek milyen terveitek vannak a hónapra??

** a fenti képen a felirat papír hímzéssel készült, erről hamarosan bővebben is lesz szó!

11 megjegyzés:

  1. A forralt boros karácsonyi vásározás nálam is tervben van. Ezen kívül még tervezem, hogy egyik szombaton leülök és ajándékkísérő kártyácskákat fogok gyártani egész nap. Az utóbbi években ez sajnos időhiány miatt elmaradt, de most eltökéltem, hogy változtatok ezen. Remélem sikerül is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egyedi kártyák ötlete nagyon tetszik! Ha esetleg lesz időd fotókat készíteni róla, elküldhetnéd, szívesen megnézném. (vagy akár kitenném a facebookra is, ha beleegyezel, hogy a többiek is lássák!):)

      Törlés
    2. Szívesen. Ha elkészültek, jelentkezem. :)

      Törlés
  2. Az én terveim hasonlóak a tiéidhez. Torna! A napi 30 perc igazán nem megerőltető és nem is időrabló, ahhoz azonban éppen elég, hogy az ember ne tunyuljon el, ahogy te is írtad. Nekem sokszor mégis olyan nehéz rávenni magamat! Na, ezen szeretnék változtatni. Ha lesz kedved, írhatnál arról, hogy milyen videókra tornázol. Én Jillian Michaels 30 Day Shred DVD-jét csinálom ( a youtube-on is elérhető, 25-30 perces részei vannak), de kezd unalmassá válni.
    Sajnos nekem nincs a közelemben hagyományos szabadtéri karácsonyi vásár, de azért körbejárom majd a fedél alattiakat. Újvidéken tanulok, és itt a szerb többség miatt felcserélődnek a dolgok, előbb ünneplik az új évet, s csak aztán az ortodox karácsonyt. Így aztán kicsit más a hangulata mindennek, de ez legyen a legnagyobb baj. :)
    További tervek: hétvégi kézműveskedés, hangolódás karácsonyi zenével, sütisütéssel, aztán pedig nyugodt, szeretetteljes ünneplés. És azt is megfogadtam, hogy az adventi időszakban türelmesebb, kedvesebb, jóindulatúbb leszek, hátha úgy maradok jövőre is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anna, én is többnyire a youtube-on szoktam keresni magamnak tornázós dvd-t. Ide megírok pár linket Neked, hátha tetszenek. (Jillian Michaelst korábban én is próbáltam, bár ahogy Te is említetted, idővel rá lehet unni, mint ahogy mindegyikre)
      Szóval az első Tiffany Rothe (őt az Otthonka írója ajánlotta a múltkor) http://www.youtube.com/user/TiffanyRotheWorkouts
      A másik pedig ez a majd' 40 video: http://www.youtube.com/playlist?list=PL7E70CF0C6EE6813B&feature=plcp
      Ezek közt van pár, aminél már 5 perc után folyik rólam a víz, pedig első látásra nem is tűnnek olyan keménynek...
      Ha kipróbálod őket, majd meséld el hogy tetszenek!:)

      Törlés
    2. Ma kipróbáltam Tiffany-t :), nagyon feldobott, tetszik, hogy rövidek az edzések, így váltogathatom őket, egyhamar nem lesz unalmas. Szimpatikus, hogy ilyen mosolygós a nő, hogy többen is csinálják a háttérben a gyakorlatokat, szinte olyan, mintha ott lennék velük. :) Köszi a tippet!

      Törlés
    3. De jó, hogy tetszik! Többek közt én is azt bírom benne annyira, hogy mosolygós és vidám, nem pedig azt az őrmester stílust erőlteti, amit sok edző (vagy épp tesitanár:))

      Törlés
  3. Igaz, hogy minden Karácsonykor vagy utána leadják az Igazából szerelmet, de nálam megunhatatlan, és ilyen az Aludj csak, én álmodom is :).
    Tervben van a Karácsonyi ének újraolvasása is :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andiamo, szia, de jó hogy itt vagy Te is!!!:) Az Aludj csak én álmodom nekem is nagy kedvenc. A Karácsonyi éneket pedig ideje lenne elolvasnom, épp azon agyalok, mit kellene az idei karácsonyi könyvemnek választanom.:)

      Törlés
  4. Szia Niki! :)

    A Karácsonyi ének nagyon jó, és ki tudja, hátha a Jézuska meglep eggyel ;).
    Nagyon örülök én is, hogy újra itt vagy ;).

    VálaszTörlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.