Dísztök nevelde

Azt hiszem kicsit túllőttem a célon ezzel a címmel, hehe. Maradjunk annyiban, hogy az én dísztök neveldém inkább csak nevedécske, amire azonban mérettől függetlenül abszolút büszke vagyok. Pedig ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor el kell mondanom, hogy azon túl, hogy egy picit megkapáltam a földet, húztam egy pár centis barázdát, majd egy zacskónyi tökmagot elszórtam, s utána kb. két hétig rendszeresen öntöztem, nem sok mindent csináltam vele. Hagytam, hogy a természet tegye a dolgát. Időnként persze fölmentem a kertbe, szóltam pár kedves szót hozzájuk (komoly tapasztalataim vannak azt illetően, hogy a növényekkel való beszélgetés sokszor többet ér, mint bármilyen vitamin, vagy tápoldat!!), ill. egyszer az egyik nagyra nőtt szárat nekitámasztottam a kerítésnek, ami attól kezdve nemcsak a kerítésre, de még a szomszéd szilvafájára is rátekeredett. Remélem nem haragudott meg érte. Mármint a szomszéd, nem a szilvafa.

Úgyhogy az idei termés SIKER! Jövőre pedig még többet veteményezek, variálva minél több formát és színt!

Ami a tökkel való őszi dekorációt illeti, igyekeztem a lakás minél több pontjára elhelyezni pár darabot, így úgy érzem, hogy nem csak az őszi hangulatot, de a természetet is sikerült kicsit becsempészni általuk a lakásba.

 

Ha a bejegyzéseimen túl is szívesen tartanád velem a kapcsolatot (aminek én nagyon örülnék!!), akkor az alábbi helyeken egyszerűen megteheted:

facebook // instagram // bloglovin

Lakás dekor - Horgolt terítő és szárított levendula

A legjobb ötlet, amit csak apa kieszelhetett idén, az a levendulák ültetése volt. Nemcsak a sziklakert lett tőle színesebb és illatosabb, de én is egész nyáron rájárhattam a virágzó bokorra, s óriási csokrokban szüretelhettem az egyik kedvenc virágom.

A csokrok most már jó pár hete száradnak, így épp itt volt az ideje egy állandó helyet keresni nekik. Éppen kapóra jött az új terítőm, amit az olimpia alatt horgoltam, a kettő ugyanis szerintem nagyon jó szín kombót alkot, és szinte könyörögtek, hogy a komódomra kerüljenek. Én pedig nem akarok semmi jó elrontója lenni...

Azt szeretem egyébként a levendulában - azon kívül persze, hogy lila a színe és megnyugtató az illata -, hogy szárazon is legalább ugyanolyan fantasztikus dísze lehet a lakásnak, mint egy élő csokor, ráadásul meglehetősen időtálló. Imádtam azokat a nyári estéket, mikor a virágokat szüreteltem - intenzíven körülölelt az illatfelhő, s még órákkal később is mámoros jó kedvet éreztem tőlük. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a levendula az egyik kedvenc illatom.

 A horgolt terítőre visszatérve, az  ötletet az adta, hogy valamilyen formában szerettem volna a fehér komód és a lila virág mellé mindenképpen becsempészni egy kis kék színt is a dekorba. Van egy hatalmas adag maradék fonalam mindenféle színben, de egyik gombolyag sem elég arra, hogy valami nagy projektbe vágjam velük a fejszém, inkább csak kis kiegészítők készítésére szolgálnak. Ezért jutott végül eszembe, hogy a sötét lila mellé (mert az ugye adott volt a világosabb lila levendulához), ez a zöldes-kék árnyalatú fonalmaradék épp megfelel.

Na, egyelőre ennyi, de a sztorinak még nincs vége, a komód dekorálás itt ugyanis nem áll meg! A levendula mögé szeretnék még készíteni egy képet, kirakni a pozitív energiák bevonzására valamilyen kristályt, ill. az egyik ékszeres tálkám helyére valamilyen lila papír dísz ötlete kevereg a gondolataim közt. Úgyhogy stay tuned...

Ha a bejegyzéseimen túl is szívesen tartanád velem a kapcsolatot (aminek én nagyon örülnék!!), akkor az alábbi helyeken egyszerűen megteheted:

facebook // instagram // bloglovin

Kertészkedem?!?

Nem is olyan rég egy ismerősömmel arról beszélgettünk, milyen érdekes tud lenni, ahogyan az emberek az évek során változnak. Adott szituációk, élethelyzetek előidéznek mindenkiben kisebb nagyobb változásokat, melyek akár az ízlésünket, akár különböző szokásainkat gyökeresen megváltoztatják.

Vegyünk csak engem: 16-17 évesen például rendszeresen azt magyaráztam a nagymamámnak, ahányszor felvetődött a konyhai tüsténkedés gondolata, hogy én bizony SOHA nem fogok megtanulni sem főzni, sem sütni. Szépen tagoltan elmagyaráztam  neki, hogy "mama, vannak a világon jófajta menzák meg ételrendelő cégek, majd azokkal lerendezem a konyhai dolgokat. Vagy keresek magamnak egy olyan férjet, akinek a hobbija a gasztronómia.(:D)" Mondanom sem kell mama erre nem szólt semmit, csak a szemét forgatta s közben ravaszul mosolygott. Azóta eltelt jópár év, s azt hiszen nem kell mondanom, hogy mi a sztori vége... igen, mamának lett igaza (még akkor is, ha volt olyan jófej, és nem kezdett rá a kioktató "majd meglátod kilányom...sok víz folyik le még addig a Dunán..." féle kioktató mondókára) Egyszer csak azon kaptam magam, hogy szívesen méricskélem a lisztet a sütibe, szeretek tojásokat szétválasztani, majd a fehérjéből jó kemény habot verni. (Ugyan a zöldségpucolás továbbra sem a szívem csücske, de sebaj, valamit valamiért.)

Nos, ez a hosszú bevezető nem  egészen kapcsolódik a bejegyzés témájához, a szituáció azonban hasonló. A kertészkedés és én még csak köszönő viszonyban sem voltunk egymással pár évvel ezelőttig. Utáltam ha kosz ment a körmön alá (borzasztóan felületes vagyok, tudom!), meglehetősen félek a különböző zümmögő bogaraktól, ill. úgy általánban semmi vonzót nem találtam abban, hogy görnyedve/térdelve kapáljak és húzkodjam a gazt a szabad ég alatt. Erre mit gondoltok, min kapom magam idén tavasszal? Igen, jól tippeltek, magokat vásároltam és el is vetettem őket, azóta pedig minden nap nagyítóval figyelem, van-e valami változás a ládámban. Még tavaly ősszel ábrándoztam pár hétig arról, hogy milyen jó lenne apró dísztökökből egy halom dekorációt varázsolni október környékén. Az áruk és a tartósságuk (plusz a virágbolt előtt kígyózó sor láttán) azonban lebeszéltem magam a dologról, s helyette anyával kitaláltuk, hogy a tavasszal ültetünk magokat, hogy aztán ősszel egy raklapnyi saját tököcskét szüretelhessünk.

Így esett, hogy pár héttel ezelőtt fogtam egy zsák földet és egy kallódó virágládát, s nekiálltam kertészkedni. Az eredmény pedig egyenlőre a képeken szuperül látható. Ha sikeresen végződik életem első igazi, önálló kerti kalandozása, ősszel mindenképpen beszámolok róla.