Ahogy azt a héten már többször is említettem, az utóbbi napok az adventi koszorú ötletelésével, majd elkészítésével teltek, végül az egész egy nagy családi projektté alakult, mindenki kivette a részét a készítésben. A héten pár képpel is jövök róla. Remélem nektek is jól telt a hét!:)
1. One Sheepish Girl fonalas - horgolós ajándékcsomagolós ötleteket oszt meg az blogján az elkövetkező hetekben. A 12 alkotás közül már párat megmutatott, nekem eddig a leveles, pom-pomos tetszett eddig a legjobban.
2. Ugyan soha nem hordok vastag, aranyszínű láncokat, ezek a vidám, színes és egyedi láncok szerintem nagyon jópofák lettek, amiket az I Spy DIY blog szerzője készített - műanyaggal borította be vastag láncokat3. A pöttyös körmök szerelem mostanában alakult ki nálam, imádok a különböző színpárosításokkal játszani. Ez a többszínű díszítés különösen tetszik, valamikor ki is próbálom.
4. Még életemben nem találkoztam olyan almás étellel, amit ne szerettem volna, így ennek a lepénynek már a látványától éhes leszek.
5. Végül, de nem utolsó sorban pedig itt van ez az origami karácsonyfa, amit bárki elkészíthet. Nagyon egyszerű, hiszen nem kell mást tenni, mint legyezőket kell hajtogatni, majd összeragasztani a darabokat.
Még pár link, amit érdemes olvasni:
-a Paperfashion blogon ez a gyönyörű hóesés rajz mozgó hópihékkel teljesen elvarázsolt
-nagyon jópofák ezek a piros-fehér filcdíszek a Kifli és levendula blogon (hasonlókat én is gyártok minden évben, s csak halkan jegyzem meg, hogy ez idén sem lesz másként!)
-megjelent a panyizsuzsi Pont magazin, rengeteg karácsonyi aprósággal
-hkorinna gyönyörű mézeskalácsból készült adventi naptára nagyon tetszik
Én is csináltam filcdíszeket piros-fehér és zöld-fehér kombinációban, hímzéssel és gyöngyökkel díszítve. + ötlet: kitömtem őket egy kevés vatelinnel, amire illóolajat csepegtettem, így a díszek szuper vaníliaillatúak lettek. :)
VálaszTörlésEz az illóolaj ötlet nagyon tetszik, szerintem ki is próbálom! Még van itthon tavalyról mézeskalács illat, azzal nagyon jó lenne...:)
Törlés