2012 kedvenc könyvei

És akkor elérkeztünk az éves összesítő harmadik, s egyben utolsó felvonásához, a könyvekhez. Ha valaki szemfüles, a címben lefülelhette, hogy direkt nem írtam oda a top10-et, egyszerűen azért, mert képtelen vagyok magamat mindössze tízre korlátozni. A könyvek és az olvasás az egyik legnagyobb szenvedélyem, s az idén olvasott 69 könyvből (itt van a teljes lista) képtelen vagyok mindössze tíz legjobban kiemelni, főleg mert az idei egy kivételesen jó könyves évnek bizonyult. Úgyhogy ez a lista egy ilyen 10 pluszos lesz, kiegészítve még párral.;) (A címeket egyébként olyan nyelven írtam, amilyenen olvastam az adott könyvet)
Vigyázat, a lista egy kicsit hosszú lett, kéretik olvasáshoz bekészíteni egy bögre teát és pár sütit!:)


10. Stephenie Perkins - Anna and the French Kiss: Ez volt az év első könyve amit olvastam, és nem számít, hogy mennyi idő telt el azóta, a mai napig emlékszem micsoda élmény volt ezzel a csapat tizenévessel Párizs utcáit járni, mozizni Annával vagy a Notre Dame tetejéről letekinteni a városra.
9. Sarah Waters - Fingersmith: Viktoriánus kor, titkok, hazugságok, cselszövés, lassú történetszövés, irodalmi igényesség. Ezekkel a szavakkal tudnám körülírni ezt a könyvet. Hazánkban sajnos nem jelent meg a kötet, pedig még Booker-díjra is jelölték. Ha valaki szívesen olvas angolul, annak nagyon ajánlom!
8. Maggie Stiefvater - The Scorpio Races: Maggienek szerintem nem is szabadna mást írnia, mint önálló regényeket, a sorozataiban nagyon széthúzza a dolgokat. Ez a könyv viszont nagyon egyben volt, a hangulatával, szereplőivel és a történettel együtt.
7. Ilona Andrews - Magic Strikes: Ilona Andrews könyveit csak idén fedeztem fel magamnak, és annyira imádtam már az első pillanattól fogva, hogy az elmúlt hónapokban az összes eddig megjelent könyvét be is kebeleztem, közülök is a Kate Daniels sorozat harmadik része tetszett a legjobban. Nem mellesleg pedig új kedvencet avattam a műfajban.
6. Stieg Larsson - Girl with the Dragon Tattoo (A tetovált lány): Friss élmény ez, viszont hatalmasat ütött, szóval nem kérdés, hogy idei kedvenc. A hangoskönyv verziót olvastam, Simon Vance narrálásában. (Aki remek narrátor!) A krimit alapból nagyon szeretem, viszont a skandinávok közül ez volt az első, bár biztosan nem az utolsó.

5. Schaffer Erzsébet - A hintalovak nappal alszanak: A történet(ek) egy alig 60 perces hangoskönyv, amit maga az írónő narrál. A hallgatás óta pedig már én is tudom, hogy egy 3 perces novellától is képes megszakadni az ember szíve.
4. Antoinette May - Pilátus felesége: Remekül megírt történelmi regény Jézus idejéből, ami egy kicsit más szemszögből mutatja be nekünk a történelmet. Az ókori Római Birodalom ideje a legkedvencebb korszakaim egyike, ez a könyv pedig egy pillanatra sem okozott csalódást, még a nagy elvárásaim ellenére sem!
3. Orson Scott Card - Ender's Game (Végjáték): Nagyon okos és cseles sci-fi, melyben egy gyerek vállán nyugszik az emberiség sorsa. Végig izgulós könyv ez, egy termetes orrbavágós momentummal a végén.
2. Vanessa Diffenbaugh - The Language of Flowers: Szívszorító és reményteli egyben ez a történet, mely egy állami gondozásból kikerült lányról szól, arról, hogyan képes megállni a helyét egyedül a világban. A történet pikantériája, hogy rengeteg apró momentumot átsző a virágok nyelve, a különböző növényekkel való kommunikáció és azoknak az embereket összehozó ereje.
1. Jillian Flynn - Gone Girl: Az utóbbi évek tapasztalata, hogy minden évre jut nekem egy bizonyos A KÖNYV. Idén ez a Gone Girl volt. Az írónő stílusa nagyon tetszett, a két főszereplő cselekedetei és bizonyos események pedig olykor hangos káromkodásra, és hogy nem láttam én ezt előre?? felkiáltásokra ösztönöztek. Úgy tudom magyarul még nem jelent meg, de a népszerűsége miatt szerintem ez csak idő kérdése. Ha pedig valaki úgy dönt, hogy szeretné elolvasni a könyvet, könyörgöm, hagyja ki a fülszöveget. Úgy sokkal nagyobban üt.

És még pár emlékezetes könyv, amit imádtam:

Gretchen Rubin - Happiness Project (Boldogságterv): Erről szerintem már gyakorlatilag mindenki hallott, nagyon népszerű könyv. Olvasás közben nagyon tetszett, hogy az írónő nem próbálja megmagyarázni, hogy nekem mit KELL tennem ahhoz, hogy boldog legyek, hanem megosztva a saját tapasztalatait inkább csak ösztönöz a saját igényeink felkutatására.
Vavyan Fable - A Halkirálynő és a Kommandó: Csak idén fedeztem fel magamnak Fable-t, de rekordsebességgel bele is szerettem. Az akció és humor és a furi nyelvezet megnyertek maguknak, azt hiszem egy egész életre.
Jennifer Weiner - Good in bed (Jó az ágyban) és Fly away home: Egyáltalán nem vagyok egy chick-lit olvasó, sőt nem is igazán szeretem a műfajt. Viszont az írónő bebizonyította, hogy lehet úgy tipikus női regényt írni, hogy az nem bugyuta, vagy limonádé, hanem komoly témákat feszegető sztori a műfaj elemeivel fűszerezve. Biztosan fogok még olvasni tőle!
Raana Raas - Csodaidők tetralógia (újraolvasott): Évről évre rengeteg könyvet olvasok újra, idén pedig a nagy kedvencem a Csodaidők sorozat volt ismét soron. Zseniálisan jó családregény, sci-fi és még jó pár műfaj egyvelege, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasnia, aki egy letehetetlen könyv után ácsingózik! A környezetemben mindenkit igyekszem megfertőzni a rajongásommal, az anyukámat például épp a napokban sikerült.
Marisa de los Santos - Belog to me: A besétált a szerelem című könyv folytatása. Annyira nem imádtam, mint az első kötetet, de ez is okozott azért jó pár kellemes órát. A főszereplő Cornelia pedig a papíralapú lelkitársam.
Márai Sándor - Eszter hagyatéka: ez is hangoskönyv volt, Nagy-Kálózy Eszter előadásában. Egy utolsó nagy sóhaj, lemondás története Eszter hagyatéka, élmény volt hallgatni.


Huhhh, ez bizony hosszú lett! Ha van valaki, aki idáig eljutott (köszi!), akkor azoktól kérdezem:
Nektek melyek voltak a kedvenc könyveitek 2012-ben? Milyen típusú, műfajú könyveket olvastok a legszívesebben? 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.