Novemberben történt

Mindig hálás feladat olyan bejegyzést írni, melynek kedvenc, emlékezetes pillanatokat gyűjtök össze. Azzal, hogy adott hónap végén végigveszem, melyek voltak azok az események, mozzanatok, melyek örömet okoztak sokkal tudatosabbá teszem saját magam számára is, mennyi minden van az életben, aminek érdemes örülni és emlékezni.
Ezek voltak tehát a hónap szuper pillanatai:
Novemberben volt még pár igazi hűvös, de ragyogó napsütéses nap, kihasználtuk, és elmentünk kirándulni. A természet még arany színben pompázott, én pedig egy szál pulcsiban pózoltam - amihez megjegyzem kicsit hideg volt már... (Egyébként pedig lassan külön oldalt nyithatnék azoknak a fotóknak, melyeken a cipőmet fotózom, miközben épp egy hatalmas kupac levél tetején állok.)
Végre beszereztem egy pár igazán vastag, kötött zoknit is, így a fagyos lábú délutánoknak búcsút inthetek. // Az egyik esős szombat délután újra előbányásztam a rajzos füzetem és a ceruzáim, s egy finom tea (meggyes-joghurtos) és jó zene társaságában rajzolgattam kicsit. // És végül, de nem utolsó sorban, novemberben beadtam a derekam, és vettem magamnak csillámos körömlakkot. Imádom ugyanis a csillámokat, viszont mivel nagyon nehéz lemosni, évek óta nem használtam őket. Mostanáig. A lemosást meg valahogyan majd megoldom. (tippek esetleg??)
***
Nem mellesleg a blog életében is történtek jó pillanatok, (nyilván azon túl, hogy elindult:)):
-Megmutattam a kedvenc virágot formáló horgolt fülbevalómat
-Fotókban örökítettem meg az ezer színben pompázó őszi tájat
-Átalakítottam egy régi blúzomat
-Kuglóf formába öntöttem az egyik kedvenc zöldségemet
-Ezenkívül több pozitív visszajelzést is kaptam a vasárnapi linkgyűjtő rovattal kapcsolatban, amelyeket nem mellesleg én is igazán élvezek összeállítani
-megosztottam veletek azt a pár dalt, melyet novemberben a legtöbbet hallgattam

Reményeim szerint a következő hónap legalább ennyi örömteli pillanatot hoz magával, ha nem többet. Rengeteg kreatív ötlettel és projekttel készülök, melyekről itt is írni fogok, hajrá hajrá, alig várom!


4 megjegyzés:

  1. Nagyon hangulatos képek lettek! A rajzod olyan cuki lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, ilyen az erőtől duzzadó huszonévesek világa.Csillámos körömlakkom nem volt sose, én még a szimpla pirosat sem tudom lerobbantani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erőtől duzzadó? Ez tetszik! Ami pedig a körömlakkozást illeti, csak részben hiúság kérdése nálam, részben praktikum: ha ugyanis hetente egyszer leülök rendbeszedni a kezem, akkor biztos egész héten olyan állapotban van, hogy elő merem húzni a zsebemből.;)

      Törlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.