Mostanában - helló újra

Helló helló mindenkinek!
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor ismét rendszeresen itt vagyok a blogon, s rendszeresen megörökítem, ill. megosztom veletek a különböző kalandjaimat. Az elmúlt év nagyon sűrű és fárasztó volt, aminek az lett a vége, hogy szinte minden hobbim és kedvenc elfoglaltságom a háttérbe szorult, s így blogolni sem nagyon volt miről. Kicsit úgy érzem magamat is meghazudtoltam, mert mindig én magyarázom azt, hogy a stresszes időszakokban talán a legfontosabb, hogy csináljunk rendszeresen dolgokat saját magunkért, s időnként igenis zökkenjünk ki a mókuskerékből, s mégis pont ezt nem sikerült megtennem. Rengeteget reflektáltam erről az elmúlt hónapokban, s arra jutottam, hogy igenis meg kell tennem néha azt a kis plusz erőfeszítést, hogy magamat, pontosabban a feltöltődést helyezzem időnként az első helyre. Na de ne szaladjunk ennyire előre, mondom is mi történt mostanában (ami egy kicsit tágabb időszakot ölel fel, mint általában):

- Tavaly szeptember óta ismét egyetemre járok, méghozzá munka mellett. Ez kb. annyit jelent, hogy a munka melletti szabadidőm legnagyobb részét - a barátomon és a családomon kívül - a tanulás teszi ki. Ha még ez nem lenne elég, jó ideje súlyos inspiráció hiánnyal küszködöm, amiben szintén a stressz (főleg munkahelyi) és a saját magam elé állított teljesítmény követelés a ludas. Úgyhogy jelenleg épp azon vagyok, hogy az életem ezen részein dolgozom, s tudatosítom magamban, hogy mire is van igazán szükségem lelkileg a feltöltődéshez.
- Mióta utoljára láttatok kicsit megnőtt a hajam, s a színe is szőkére váltott. (csak azért mondom, ha esetleg a jobb oldali fotóról nem ismernétek fel!:)
- Nem tudom, hogy a korral jár-e, vagy azzal, hogy az élet bizonytalan momentumait próbálom valamivel ellensúlyozni, de mostanában teljesen rákattantam a takarításra és a rendszerezésre. Gyakran azon kapom magam, hogy különböző weboldalakat bogarászok rendszerezési inspiráció után kutatva, vagy éppen a pinteresten gyűjtök ötleteket minél hatékonyabb ökoháztartással kapcsolatos recepteket keresve. 
-Emlékeztek még, mikor arról írtam, hogy milyen tehetségtelen vagyok a növénygondozásban? A két évvel ezelőtti dísztök fiaskó után úgy tűnik, hogy idén egész komoly sikereket érek el a töknevelésben (de erről bővebben majd egy következő bejegyzésben), s ami még ennél is biztatóbb, hogy a cserepes növények is megkedveltek. A munkahelyemen van egy kroton -ami megjegyzem, egy meglehetősen igényes és érzékeny virág -, melyet sok sok beszélgetés és ápolás után sikerült újra élesztenem. Olyannyira, hogy a száradó levelei újra életre keltek és kiszínesedtek, sőt még új hajtásokat és virágokat is hozott. Ezen felbuzdulva a barátom lakásába is vettem egy krotont és egy helyes kis pozsgást, s nagy örömmel gondozom őket is. Következő lépés: a szobám éjjeli szekrényére is be szeretnék szerezni valamilyen növénykét, aki megelégszik a közepes fényviszonyokkal. Ha ez összejön, akkor pedig mindenképpen terjeszkedem. (ez az instagram oldal például rengeteg inspirációt nyújt!)
- És végül egy sportos hír: miután egy kedves ismerősöm ajánlotta nekem a nyár elején a TTT weboldalt, a vizsgaidőszak idején rendszeresen csekkoltam a túralehetőségeket a Bakonyban. Majd július érkeztével felvettem a túrabakancsom (csak képzeletben, mert valójában a nagy melegre való tekintettel csak kondicipőt vittem magammal. plusz nincs is bakancsom.), s egy órácska autókázás után legyalogoltam Bodajkon egy könnyű kis 10 km-es távot. Mennyei volt, írtó szuperül éreztem magam, s biztos, hogy még a jövőben is részt fogok venni hasonlókon a környékünkön.

Most pedig meséljetek ti is, ha van kedvetek! Mi a helyzet veletek mostanában?

Ha a bejegyzéseimen túl is szívesen tartanád velem a kapcsolatot (aminek én nagyon örülnék!!), akkor az alábbi helyeken egyszerűen megteheted:

16 megjegyzés:

  1. jaj, de szuper hogy újra itt vagy!! <3

    VálaszTörlés
  2. Szia Niki! :) De jó, hogy újra itt vagy! Néztem is nagyot, amikor megjelent a bejegyzés a feedly-ben, hogy most mi van, jól látok?! De szuper hír, hogy újra lesznek bejegyzések, nagyon szerettem régen a blogod. Rám nem tudom, emlékszel-e, azt hiszem néha írtam hozzászólást. Velem sok izgalmas történt mostanában, elballagtam az egyetemről, Magyarországra költöztem a kedveshez (pápá, öt év távkapcsolat!) - igaz, hogy négy nappal utána úgy eljöttem, hogy két hónapig már nem is találkozunk. Jövő héten ilyenkor félig már orvos leszek, a védésen innen, de az írásbelin már túl. És ami a legizgalmasabb: 17 nap múlva én is felveszem a túrabakancsot (és nem csak képzeletben) és elindulok, hogy megvalósítsam életem nagy álmát: végigjárom az El Caminót. Annyira várom már! *.* :)
    A túrázós linket elmentem, mert azt mondtam, ha már ennyi pénzt ráköltöttem a felszerelésre, akkor a túrázás kell legyen az új hobbim. :D Már egyszer voltunk is, hogy tudjam kipróbálni terepen is a bakancsot meg a hátizsákot, ne csak városban, Cseszneknél a Kő-árok, Ördög-árok túrát tettük meg, 20 km, nagyon jó volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsófi, nagyon aranyos vagy! Hát persze, hogy emlékszem, örülök annak, hogy még mindig/újra itt vagy! Igyekszem a jövőben ismét érdekes, tartalmas bejegyzésekkel jelentkezni, s szívesen várlak vissza beszélgetni.
      Hű, sok jó és komoly dolog történt veled is, gratula a diplomához és a költözéshez!
      Örülnék, ha majd beszámolnál az El Caminoról, persze csak, ha van kedved. Van a túrának valamilyen lelki vonzata is, vagy inkább csak a kihívás hajt a megtételére?

      Törlés
    2. Leginkább lelki, de nem vallásos okokból. Valahogy azóta tudom, hogy ott a helyem, amióta először hallottam róla. Nem tudom megmagyarázni, pontosan miért is, de végig kell járjam. :)
      Írok róla blogot, de elég rapszodikusan - hetekig semmit, aztán egy nap négy bejegyzést. Még nem publikus, és úgy gondolom, hogy ott nem is fogok írni egyáltalán, inkább előtte a készülésről, és utána visszamenőleg mesélőset, onnan majd képeket teszek ki, vagy nem is tudom. Instagramra biztos teszek ki képeket (typerhappy) és ha publikus lesz a blog, akkor majd ott hírt adok arról is. :)

      Törlés
  3. Üdv újra a blogvilágban! :) Örülök, hogy újra aktív leszel, hiányoztak a posztjaid meg az a pozitív hangulat , ami árad belőlük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ági, aranyos vagy. Igyekszem a továbbiakban is pozitív maradni, ez a blog még pluszban ösztönöz is rá. (amúgy amíg nem blogoltam is olvastalak ám, csak a kommentelés elmaradt...)

      Törlés
  4. Welcome back! Szerettelek olvasni, örülök, hogy újra itt vagy. Remélem, hogy meg tudod találni az egyensúlyt, amire szükséged van + az inspirációt + kikapcsolódási lehetőségeket is. Anno a fősulit én is végig munka mellett csináltam, tudom milyen nehéz, szóval nagy kalappal és kitartást hozzá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Nikkincs, jó újra itt lenni! Hát igen, a suli meg a munka sokszor eléggé nehéz egyszerre, de így másodszorra olyant tanulok, ami - bár sajna ennek sincs sok köze a kreativitáshoz - de tényleg érdekel.
      De úgy látom nem csak nálam vannak változások, láttam a minap, hogy a te házad táján is komoly változások vannak.

      Törlés
    2. Az, hogy érdekel, az nagyon sokat fog segíteni. Tapasztalat ez is :)
      Igen, vannak, úgy látszik ez most egy ilyen időszak. Meglátjuk, hogy mit dob majd a következőkben a "gép", én most bizakodom, hogy megérte egy merészet lépni.

      Törlés
  5. Hellóóó!
    Én is itt vagyok ám!
    Zsófihoz hasonlóan nagyon meglepődtem, amikor jelzett a bloglovin' a bejegyzésedről, de szuper, hogy újra írsz! :) Hiányzott a blogod, az ötleteid, az Indul a hét meg úgy általában minden!
    Várjuk a bejegyzéseket!
    Üdv,
    Anna :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziiiiaaa Anna!
      Reméltem, hogy te is felbukkansz nálam. Pedig amíg nem blogoltam is sokszor gondoltam erre a helyre, meg a sok sok értékes beszélgetésre. (nagyrészt pont ez ösztönzött, hogy folytassam.)
      A múltkor - vagyis, hát már jó múltkor - láttam, hogy férjhez mentél!?! Gratula!!:)

      Törlés
    2. Igen, igen, már egy éve. :) Köszi a gratulációt!
      A beszélgetéseket folytatjuk ugyanott, ahol abbahagytuk. :-)

      Törlés
  6. U.i.: Mit tanulsz? Ez nagyon érdekel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Munkaügyet a jogi karon Győrben. (se nem jog, se nem hr, hanem a kettő keveréke.)

      Törlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.