Mostanában történt...

Mostanában történt...
... nem is tudom, hogyan kezdjem ennyi blogcsend után...

... szeptember-október folyamán felforgattuk a szobámat, kifestettünk, parkettáztunk, vettem új bútorokat. Egy hónapig a lakás különböző részein aludtam, attól függően, hol volt épp szabad hely. Fárasztó volt, mit ne mondjak, viszont az eredmény mindenért kárpótol. A csupafehér szobám egy igazi nyugalom szigetté változott, ahogy azt a bejegyzés képei is mutatják. Pár utolsó simítás még hátravan - azok a részek, melyeket kézzel szeretnék elkészíteni -, a tél folyamán szerintem ezek is elkészülnek.
...mostanában történt, hogy ... január elejétől új munkahelyem lesz. Az eddigi gyerekjólétet (ami valljuk be, nem igazán az én területem), felváltja egy kicsit kötöttebb hivatali munka. Ugyan még mindig nem a kreatív, alkotó közeg, ahová igazán vágyom, egyelőre viszont jól érzem ott magam (részben már dolgoztam ott az elmúlt év során).

... végre, végre, végre itt van újra az advent és a karácsonyváró időszak. Az adventi naptáram már szorgosan készítem, hétfőre biztosan elkészül, dec. 14-én pedig a pesti karácsonyi vásárba megyünk sült gesztenyézni és forralt borozni. Alig várom!

...ennek örömére decemberre - ahogy azt minden évben teszem - jó volna kiválasztani valamilyen karácsonyi témájú, hangulatú könyvet is. Ötletek esetleg???
... az elmúlt napokban igyekeztem töltögetni a Neon Design polcait új ékszerekkel és kiegészítőkkel. Ha esetleg valamilyen kézzel készített, egyedi ajándékot szeretnétek ajándékozni a szeretteiteknek, barátoknak, kollégáknak, akkor szívből ajánlom a kreálmányaimat. Új ékszerek és lakásdíszek még várhatók a jövő hétre, valamint egy nyereményjáték is készülőben van.

Dióhéjban ennyi, köszönöm mindenkinek, aki még itt van, s egy ilyen alig blogolós évben is kitartott a KMN mellett. Külön köszönet Annának, hogy néha noszogat az írásra! Hiányzott már a blogolás.


9 megjegyzés:

  1. Jó újra hallani felőled! :) És persze sok sikert az új munkához! :)

    VálaszTörlés
  2. És én ezt csak most lááátom? Jaj, de örülök! És alig várom a karácsonyi vásáros bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, csak tegnap írtam, úgyhogy nem maradtál le semmiről!:)
      Karácsonyi vásáros bejegyzés csak akkor lesz, ha nem lesz túl hideg - lefagyott ujjakkal ugyanis nehéz fotózni.:P Viszont az adventi naptár már készülőben, arról biztosan írok.

      Törlés
  3. Örülök, hogy visszatértél! :) Remélem, mostantól több időd lesz a blogolásra és az alkotásra is, sok sikert az új munkádhoz! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia, Niki! Milyen az új munkahely?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Anna! A január még nehéz volt, mert rengeteg új dolgot kellett megtanulnom, de az utóbbi hetekben már egyre könnyebben mennek a dolgok! A társaság viszont szuper, úgyhogy összességében jól érzem magam, az előzőhöz képest hatalmas előrelépést jelentett a váltás. De hamarosan bővebben is írok Neked, már készül a levél. (Mondtam már, hogy én vagyok az örök halogató...)

      Törlés
  5. Alig várom (türelmesen!) :) :D Olvasgattam a régi bejegyzéseket, és újra mondom, még ha uncsi is: hiányzik!

    VálaszTörlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.