Sütőtökös kuglóf


Megfigyeltem már, hogy minden évben október – november táján teljes tökmegszállott üzemmódba kapcsolok, és sütőtököt eszem sütőtökkel. Majd desszertnek még megeszem hozzá egy kis sütőtököt. Szóval értitek, imádom.A gond akkor kezdődik, mikor a család a harmadik, negyedik sütőtökvacsi alkalmával fellázad, hogy márpedig nekik elegük van belőle, és kizárt, hogy jövő őszig még egyszer tököt egyenek, én pedig teljes kétségbeesésbe zuhanok. (merthogy egymagamnak túl sok egy egész tök megsütése, kevesebbel viszont fölösleges vacakolni).Szóval idén úgy döntöttem fondorlatos leszek, és keresek pár receptet ehhez a mennyei mannához, hogy tovább élvezhessem tökmegszállottságom. Így találtam rá a Dolce Vitán erre az isteni finom receptre. Mindössze annyit változtattam rajta, hogy gyömbérpor helyett egy kevés friss gyömbért reszeltem bele, valamint lehagytam a tetejéről a mázat, azt ugyanis nem szeretem.

Hozzávalók
száraz alapanyagok: 45 dkg liszt
                                 20 dkg cukor
                                 1 tasak sütőpor
                                 őrölt fahéj (ízlés szerint, de én 2 kiskanállal beletettem; egyáltalán nem volt sok)
                                 szerecsendió (kb. egy csapott kiskanálnyi)

nedves alapanyagok: 35 dkg pépesre reszelt sütőtök
                                  2 tojás
                                  2 dl natúr joghurt
                                  1 dl olaj
                                  12,5 dkg puha vaj 
                                   reszelt narancshéj
                                   reszelt gyömbér (nem kell belőle sok, mert intenzív!)

A recept egyszerűbb nem is lehetne - keverjük össze a száraz alapanyagokat, majd ehhez egyesével keverjük hozzá a nedves hozzávalókat. Ha ezzel megvagyunk, öntsük a masszát az előre kivajazott és kilisztezett formába, majd a 180°C-ra előmelegített sütőben süssük 50-55 percet. A végén tűpróba, s már kész is. Mondtam, hogy egyszerű, nem igaz?
Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.