Szeretem az új évet. Új kezdet, új célok. Tiszta lap.
Minden év utolsó napját azzal töltöm, hogy értékelem magamban az elmúlt évet, s végig gondolom, hogy melyek azok a célok, vágyak, melyeket szeretnék a jövőben megvalósítani. Nem szeretem ezeket fogadalmaknak nevezni. Az újévi fogadalmak kifejezésnek van számomra egy fura, enyhén kesernyés mellékíze - azok a tinédzserévek jutnak róla eszembe, mikor minden január elsején megfogadtam, hogy végre lefogyok, s egy új, vékony, dögös emberré válok. Mondanom sem kell, ez akkor nem sikerült (csak mellékesen megjegyzem, hogy mikor már nem akartam annyira görcsösen, gond nélkül eltűntek a kilók!), de a fogadalmakat én azóta is a sikertelenséggel azonosítom. Ehelyett célokat tűzök ki magam elé, méghozzá olyan célokat, melyek megvalósítása reális. Olyan célokat, melyekért ugyan meg kell dolgozni, de teljesíthetők, s nem csak hogy teljesíthetők, de ezzel egyidejűleg izgalommal, várakozással töltenek el az új év iránt.
Így tehát 2016. december utolsó napján azzal töltöttem a délutánt, hogy fogtam a naplómat, s pontokba szedtem a terveimet. Rendhagyó módon azonban, nem sok apró, egymástól valamelyest eltérő cél került a papírra, hanem egy nagy gondolat fogalmazódott meg bennem: 2017 szeretném, ha az önelfogadásnak, önmagam szeretetének, az önbizalmam megerősítésének az éve lenne. Érlelődött már bennem egy jó ideje, hogy elinduljak ezen az úton, illetve hogy változtassak a saját magammal kapcsolatos hozzáállásomon, szemléletemen. Nagyon gyakran érzem úgy, hogy amiatt nem jutok előre az életben, mert nem hiszek magamban eléggé. Hadd említsek csak egy példát a sok közül: nem merek megpályázni olyan állásajánlatokat, melyekre igazán vágynék, de nincs bennük igazán mérvadó tapasztalatom, mert rögtön az első gondolatom a hirdetések elolvasása után, hogy úgysem lennék elég jó, elég ügyes, elég tehetséges az adott feladathoz. Pedig az agyam tudja, hogy bármit képes vagyok megtenni, amire komolyan ráösszpontosítok (ahogy szerintem az emberek többsége!), de a szívem mégsem hisz benne, és én sem hiszek magamban.
Úgy érzem elszalad mellettem az élet, én meg csak egy helyben állok, s nézek utána, anélkül hogy egyáltalán megpróbálnám utolérni. Értitek mire gondolok? Szóval 2017 reményeim szerint a változás, a fejlődés éve lesz. Megtanulom őszintén értékelni magamat. Ha pedig bővebben is érdekel benneteket, hogyan akarom mindezt megvalósítani, ill. hogy hogyan fogom a határaimat feszegetni, a cikk alatt található videómból, és a youtube csatornámon megtudhatjátok. Abba pedig nem is megyek bele, hogy maga a videózás is mekkora -első- lépés volt ezen az úton; videókat posztolni a határaim feszegetésének egyik non plusz ultrája.
A blogot illető célom 2017-re, hogy szeretnék visszatérni a blogolós gyökereimhez. El sem tudom mondani, mekkora örömforrást jelent számomra az internet ezen kis szeglete, s mennyi pozitív energiát gyűjtöttem általa mióta ismét visszatértem az íráshoz az elmúlt hónapokban. Mégis, kicsit úgy érzem, elment a blogom egy számomra nem igazán tetsző irányba - szinte kizárólag csináld magad/diy projektekről posztoltam. Úgy érzem, kicsit eltűnt a hangom, vagy talán inkább eltűntem ÉN a bejegyzésekből. Mert a kreativitás, legalábbis az általam preferált értelemben nem csak a kézműveskedést jelenti. Legfőképpen pedig nem azt, hogy készítek valamit, majd megörökítem, s leírom hogyan készíthetitek el ti is. Azt akarom, hogy a blog ismét arról szóljon, amit a nevében is visel, a mindennapi apró kreatív pillanatokról. Sokkal jobban szeretnék inkább ismét fotózni, majd mesélni nektek róla, vagy horgolni egy takarót, s mesélni róla. Vagy elmondani, hogyan indul a hetem, milyen terveim vannak adott hónapban, mi inspirál vagy mi tölt fel. Egy szó mint száz, ismét olyan bejegyzéseket akarok írni, mint mikor ezt a blogot indítottam. Újra szerelmes akarok lenni a blogolásba és az írásba.
Ezzel párhuzamosan lehet, hogy ritkábban lesznek bejegyzések, de ez nem baj (legalábbis igyekszem ezt sulykolni magamba!), mert ugyanúgy ahogy a jó bor is soká érik, úgy egy-egy írásnak, egy-egy témának is jót tesz, ha érlelem magamban kicsit, mielőtt klaviatúrát ragadnék.
Szia, Niki, nagyon tetszik a bejegyzés és a videó is. A terveid inspirálóak, szerintem nincs olyan korunkbeli nő, aki ne vágyna ugyanezeknek a céloknak a teljesítésére, amikről beszélsz.
VálaszTörlésEgy ideje én is kicsit elveszettnek érzem magam, és azt hiszem, nagyon jó irányvonalakat mutattál, hogy hogyan lehetne ezt némiképp feloldani. A naplózás annyira kézenfekvő, én is írtam naplót, kb. 16-tól 19 éves koromig NAPI rendszerességgel, egyik kedves időtöltésem visszaolvasni ezeket, sugárzik belőlük az életigenlés és az önbizalom. Aztán valahogy elmaradt a rutinok közül, ahogy te is mondtad, és évek óta eszembe sem jutott, hogy folytatni kellene, pedig lehet, hogy számos problémára ez (is) jelentené a gyógyírt. Egy szó, mint száz: visszatérek a naplózáshoz, köszi, hogy eszembe juttattad. :-)
Nagyon várom az új bejegyzéseket, videókat, de ezt úgyis tudod. Lehetne megint (legalább időnként) indul a hét? Annyira szerettem veled együtt írogatnia heti szösszeneteket. :-)
Szép napot,
Anna
Érdekes, mert én meg sokszor a naplómba inkább a frusztrációimat és szorongásaimat szoktam írni, na nem azért mert annyira negatív ember vagyok, hanem mert ha kiírom magamból, akkor könnyebben el tudom engedni őket. Olyan nekem a naplózás kicsit, mint a boxolás, vagy sokaknak a bizalmassal való beszélgetés. Jó kis stresszoldó.
TörlésSzívesen írnék indul a hét bejegyzéseket (lehetne mondjuk inkább indul a hónap, ugyanazzal a felállással), nekem is hiányzik, főleg mikor visszalapozgatom a régieket, de nem voltam biztos abban, hogy érdekelne bárkit is. Viszont ha Téged igen, akkor oké, lesz, mindenképpen. Nem ígérem, hogy minden hónapban, de igyekszem rendszeresen írni őket újra.💖