Kertészkedem?!?

Nem is olyan rég egy ismerősömmel arról beszélgettünk, milyen érdekes tud lenni, ahogyan az emberek az évek során változnak. Adott szituációk, élethelyzetek előidéznek mindenkiben kisebb nagyobb változásokat, melyek akár az ízlésünket, akár különböző szokásainkat gyökeresen megváltoztatják.
Vegyünk csak engem: 16-17 évesen például rendszeresen azt magyaráztam a nagymamámnak, ahányszor felvetődött a konyhai tüsténkedés gondolata, hogy én bizony SOHA nem fogok megtanulni sem főzni, sem sütni. Szépen tagoltan elmagyaráztam  neki, hogy "mama, vannak a világon jófajta menzák meg ételrendelő cégek, majd azokkal lerendezem a konyhai dolgokat. Vagy keresek magamnak egy olyan férjet, akinek a hobbija a gasztronómia.(:D)" Mondanom sem kell mama erre nem szólt semmit, csak a szemét forgatta s közben ravaszul mosolygott. Azóta eltelt jópár év, s azt hiszen nem kell mondanom, hogy mi a sztori vége... igen, mamának lett igaza (még akkor is, ha volt olyan jófej, és nem kezdett rá a kioktató "majd meglátod kilányom...sok víz folyik le még addig a Dunán..." féle kioktató mondókára) Egyszer csak azon kaptam magam, hogy szívesen méricskélem a lisztet a sütibe, szeretek tojásokat szétválasztani, majd a fehérjéből jó kemény habot verni. (Ugyan a zöldségpucolás továbbra sem a szívem csücske, de sebaj, valamit valamiért.)
Nos, ez a hosszú bevezető nem  egészen kapcsolódik a bejegyzés témájához, a szituáció azonban hasonló. A kertészkedés és én még csak köszönő viszonyban sem voltunk egymással pár évvel ezelőttig. Utáltam ha kosz ment a körmön alá (borzasztóan felületes vagyok, tudom!), meglehetősen félek a különböző zümmögő bogaraktól, ill. úgy általánban semmi vonzót nem találtam abban, hogy görnyedve/térdelve kapáljak és húzkodjam a gazt a szabad ég alatt. Erre mit gondoltok, min kapom magam idén tavasszal? Igen, jól tippeltek, magokat vásároltam és el is vetettem őket, azóta pedig minden nap nagyítóval figyelem, van-e valami változás a ládámban. Még tavaly ősszel ábrándoztam pár hétig arról, hogy milyen jó lenne apró dísztökökből egy halom dekorációt varázsolni október környékén. Az áruk és a tartósságuk (plusz a virágbolt előtt kígyózó sor láttán) azonban lebeszéltem magam a dologról, s helyette anyával kitaláltuk, hogy a tavasszal ültetünk magokat, hogy aztán ősszel egy raklapnyi saját tököcskét szüretelhessünk.
Így esett, hogy pár héttel ezelőtt fogtam egy zsák földet és egy kallódó virágládát, s nekiálltam kertészkedni. Az eredmény pedig egyenlőre a képeken szuperül látható. Ha sikeresen végződik életem első igazi, önálló kerti kalandozása, ősszel mindenképpen beszámolok róla.


2 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jó, hogy belevágtál a kertészkedésbe! :) Igaz, én még azon a szinten vagyok, ahol Te voltál tavaly, de apukám kertész, és mindig olyan örömmel ültet-metsz-permetez! :)

    Egyébként teljesen egyetértek azzal, amit a bevezetőben írtál, az ember tinikorban nem is gondolja, hogy néhány év alatt mekkorát fog fordulni vele a világ. De persze ez nem baj, sőt! :) Én is észreveszem magamon, hogy sok dologhoz már máshogy (komolyabban) állok hozzá, mint például 4 évvel ezelőtt.

    VálaszTörlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.