Úgy tűnik én ezennel megkezdtem az őszre való készülődést. Semmi komolyra nem kell gondolni persze, még mindig rövidnadrágban járok és a hasamat is szívesen süttetem a napon, de közben nekiálltam az idei első sálamnak. Mert sálakból sosem elég, szerintem. Ez már a sokadik horgolt/kötött sálam lesz (ergó lassan elfogy a hely a szekrényben), de nem tudom visszafogni magam. Egyrészt mert egy-egy színes sál vagy kendő a legpraktikusabb kiegészítő a ruhatáramban. A fekete télikabát mellett folyamatosan új külsőt kölcsönöz. Másrészt pedig maga a készítés egy szuper meditatív folyamat számomra. Szeretem jól elhúzni az élményt, és mindig akkor horgolni pár sort, mikor az ujjaim alkotásért cidriznek, de komolyan figyelni nincs időm vagy kedvem. Jól esik 2-3 sort elkészíteni egy fárasztó nap után miközben épp valamilyen sorozatot nézek, vagy egy hosszú autóút unalmát megtörni egy kis horgolással, és a vasárnap délutáni tea is szigorúan követeli magának a tűt és a fonalat.
Szóval ezen a hosszú hétvégén szerintem sok más apróság mellett én most a sálammal fogok bogarászni. Ti terveztetek valamilyen kreatívkodást erre a 4 napos hétvégére?
Ha tetszett ez a bejegyzés, s a következőkben is szeretnél időben értesülni a frissekről vagy csak szívesen tartanád velem más platformokon is a kapcsolatot, megteheted:
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszik ez a kép :)
Biztos gyönyörű sál lesz!! Sajnos én nem tudok horgolni :(
Mi most vasárnap megyünk le Mamiékhoz 1 hétre, aztán a Páromhoz fogok menni 1 hétre és rögtön Tőle már a suliba veszem az irányt :D Mozgalmas 2 hetem lesz és már a sulit is várom :)))
Szép hétvégét! :)
Szuper tervek, szép hétvégét Neked is!:)
TörlésA hosszú hétvégém most a tanulásé, és az önmarketinges terveim megvalósításáé, ugyanis saját weboldalszerkesztést próbálgatok, kisebb-nagyobb sikerrel.
VálaszTörlésDe három hete vettem Én is néhány gombolyag fonalat, különleges sálakat akartam készíteni belőlük. Igaz, hogy kötve és nem horgolva, de Anyukám lecsapott a különleges technikára és átvállalta a munkát. Tanulok is, és a sálaim is készülnek :)
De egy őszi poncsóhorgolást még tavaly beterveztem, remélem az idén sikerül megcsinálni :)
Egyébként engem is ugyanúgy lazítanak a kézimunkázások, mint Téged, részleges meditációnak hívom őket.
Jó munkát, és ha kész lesz a sálad, mutasd majd meg. A többit is szívesen megnézném, jön sz ősz, egy-két ötletnek is jó lenne :)
A Müllerben szép fonalakat lehet kapni, és egész jó áron némelyiket! :) 20-án pedig remélem nem lesz semmilyen vihar :(
VálaszTörlés