Neon Design - megnyitottam!!!

Ezer éve vágyom már arra, hogy végre megírhassam ezt a bejegyzést, és most hogy végre itt tartok, csipkednem kell magam, hogy elhiggyem, hogy tényleg történnek a dolgok. Mondom is mindjárt, hogy miért.
Az a pár ember, aki már régóta olvas (még az előző blogról), az tudja, hogy évek óta szerettem volna megnyitni a saját boltocskám és árulni az ékszereim, kreálmányaim. Ez azonban ilyen és olyan oknál fogva (főleg csodálatos kis országunk adózási, meg egyéb szabályai miatt) nem valósulhatott meg. Ami persze nem jelenti azt, hogy én az elmúlt években ne tervezgettem, álmodoztam volna a saját bizniszemről. És most végre lehetőségem nyílt arra, hogy belevágjak a dologba, s az elmúlt évek összes tervét valósággá tudjam varázsolni. Legalábbis azon vagyok, ezerrel.
Szóval dobpergés... az elmúlt héten megnyitotta kapuit a Neon Design. Hogy honnan a név? Nos, az én fonalas-filces portékáim igazi élénk színekben pompázó, mindenki arcára mosolyt csalogató apróságok. Egyediek és vidámak. Nem feltétlenül neon színűek, de a neon színek élénkségét és vidámságát igyekeznek mindenkinek az életébe csenni, aki viseli, ill. használja őket.
A választék folyamatosan bővül (egyenlőre csak a meskán, de a jövő év folyamán az etsy-n is szeretnék boltot nyitni), minden nap készülnek új fülik, nyakláncok vagy épp levendulapárnák, horgolt hópihék. Jelenleg is épp egy kupac bordó és mustár színű virág várja, hogy ablakdíszt varázsoljak belőle, és egy rakat horgolt hópihe is keményedni akar. Alakul a termés az elkövetkező hetekre... Ha van kedvetek nézzetek be, kedveljétek a bolthoz tartozó facebook oldalt, s ha tetszik amit láttok, a barátaitoknak is nyugodtan meséljétek el! Nagyon hálás lennék érte!:)
Úgyhogy most végre lehullt a lepel; ha valaki esetleg azon töprengett az elmúlt időszakban, hogy mégis hová lettem, és miért nem blogolok már olyan vehemenciával, mint azelőtt, hát ezért. Minden szabadidőm igyekszem a boltocskám kialakításával, csinosítgatásával tölteni, ami meg kell mondjam, hihetetlen adag boldogsággal tölt el. A KMN természetesen továbbra is megmarad, továbbra is szeretnék megosztani veletek apró kreatív projekteket, fotós kalandokat, recepteket, stb. S emellett néha egy-egy Neonos updatet is.
Köszi, hogy megoszthattam ezt a remek hírt veletek, gyertek nézzetek körül nálam és meséljétek el másoknak is!:)



8 megjegyzés:

  1. Gratulálok, remek hír az ilyen, mikor egy álom válik valóra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, ez a legjobb orvosság a léleknek.:)

      Törlés
  2. Ez nagyszerű! Nagyon sok sikert, sok vásárlót kívánok! :) Nagyon szép a kínálat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Anna! Igyekszem, a kínálat meg majd még csak most bővül igazán.:)

      Törlés
  3. Gratulálok a boltocskádhoz és hogy megtetted az első nagyobb lépést egy álmod megvalósításához :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Sofie, rengeteget jelent a biztatásod!:)

      Törlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.