Emlékeztek még a tavalyi fotós kihívásra???
Nekem - és a beszámolóitokból úgy érzem nektek is - nagyon sok kellemes percet, kreatív pillanatot okozott a tavalyi nyári fotós kihívás, ezért úgy döntöttem idén is meginvitállak benneteket!
A szabályok továbbra sem változtak: élvezd a nyarat, s közben minél több emlékezetes pillanatot örökíts meg fotók (vagy akár videók!) formájában, lehetőleg minél kreatívabb formában. A kihívás végeztével pedig állíts össze a képekből egy kisebb összefoglalót (ennek a formája rád van bízva), s azt oszd meg velünk.
Az egészhez kitaláltam egy kis pluszt is a magam részéről, nevezetesen egy album elkészítését. A fotók mellett apróságokat is igyekszem majd megőrizni a nyár folyamán (pl. belépőjegy, kilapított lóhere, stb.), melyeket aztán albummá alakítok a nyár végén, ezzel is még emlékezetesebbé téve a nyarat.
A játék idén is szeptember közepéig tart. Annyi változás van a tavalyihoz képest, hogy idén akár már a kihívás közben is oszthatunk (sőt, én kérem, hogy osszunk!) meg apró pillanatokat egymással, méghozzá a közösségi médián keresztül. Vagyis ha valahová felteszel egy fotót (facebook, instagram, twitter, tumblr) írd mellé a #2014fotoskihivas szócskát, hogy mindenki láthassa a képeket.
Jelentkezni, ill. ha valami nem világos, kérdezni lehet itt a kommentek közt, vagy emailen a kreativanmindennap@gmail.com címen, esetleg a facebookon üzenetben! Ha pedig van olyan barátotok, akiről tudjátok, hogy szívesen részt venne egy ilyen játékon, vonjátok be nyugodtan őt is!
Kalandra fel!:)
A 100 happy day után belevágtam egy barátommal az 1000 happy day-be, így nekem most ez a nyári kihívás kimarad :-)
VálaszTörlésDe Sofie, azok a fotók pont jók lennének ehhez a kihíváshoz is!!!:)
TörlésValószínűleg én is újrahasznosítok majd, megy a 100 boldog nap és a saját kis heti gyűjtögetésem is, de már van ötletem, hogy kombinálom őket újra :)
VálaszTörlésJuj, de örülök, hogy ismét kihirdetted! :)
VálaszTörlésTermészetesen részt veszek a programban! ;)
Már fel is töltöttem az első montázst Facebook-ra :)
VálaszTörlés#2014fotoskihivas