Kreatív csacsogás

Több évnyi blog olvasgatás és kreatív emberekkel való csacsogások után arra jutottam a fonalas kreatívkodós elméleteimmel (Ó igen, nekem még ilyenem is van. Meg úgy tűnik túl sok szabadidőm, ha már ott tartok, hogy fonalakkal gyártok elméleteket...), hogy kétféle ember létezik, ha kötésre-horgolásra kerül sor: az egyik, aki egész évben serényen gyártja a sapkákat, sálakat, horgolt virágokat, stb, évszaktól vagy időjárástól függetlenül. A másik pedig az a típus, aki amint beköszönt a szeptember és vele együtt a hűvösebb hőmérséklet, előszedi a fonalait, majd karácsonyig-február végéig bőszen készíti a portékáit, a tavasz első sugaraival azonban szépen elpakolgatja őket, s a meleg hónapokra keres magának valamilyen más fajta alkotó elfoglaltságot.
Nahát, habár én az első csoportba sorolom magam, mégis az ősz eljövetelével az alapból intenzív fonalas rajongásom intenzitása még egy szinttel feljebb ugrik, s projektről projektre ugrálva gyártom egymás után az apróságokat. Jelenleg épp új ablakdíszt horgolok a tavaszi-nyári dekoráció helyére, párnahuzatot készítek maradék fonalakból, nyakláncot tervezek és egy új sál és kesztyű színeit igyekszem kiválasztani. Plusz mindezek mellé még novembertől belevágok egy hatalmas, régóta vágyott projektbe (még titkos, de hamarosan mesélek róla!!), amire minden nap igyekszem serényen készülni. Igazi kikapcsolódás ujjaknak és a léleknek egyaránt!
Ha van kedvetek, meséljetek ti is, dolgoztok mostanában valamin fonallal? Ti melyik fonalas típusba soroljátok magatokat?


2 megjegyzés:

  1. Kötni évekkel ezelőtt kötöttem utoljára, akkor is karácsony közeledtével egy sálat. Sajnos a fonallal nem vagyok jóban... vagy a hímzőfonal ér? :))) Azzal viszont egész jóban vagyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy ér, hímzőfonallal gyönyörű dolgokat lehet készíteni.:)

      Törlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.