Rakott kelbimbó pirított dióval

Na mit csinál a profi blogger, miután ország világ elé tárta a 2013-as céljait? Rögtön a következő posztjában bizonyítja, milyen célratörő, hiszen máris a megvalósítás szakaszába lépett. Persze könnyű így január első hetében vigéckedni, tudom én! Ne tessék aggódni, nem bíztam én el magam, inkább csak ezekkel az apró dicsőségekkel biztatom magam, csakhogy jól induljon az év.
De inkább térjünk át a diós kelbimbóra. Kicsit kuszának tűnhet elsőre, ugyanis két különböző étek receptjéből gyúrtam össze (a dió ráadásul improvizáció volt), de higgyétek el nagyon finom. A szokásos rakott kelbimbót általában tojássárgájával kikevert tejföllel szoktam sütni, ma viszont valami másra vágytam, ezért elcsentem a padlizsános muszaka öntetének a receptjét. Az eredmény pedig annyira finom lett, hogy valószínűleg végleg maradok is ennél a variációnál.

Hozzávalók: egy zacskó kelbimbó (én fagyasztottat használtam)
                         4 dl tej
                         3 dl tejföl
                         2 tojássárgája
                         4dkg liszt
                         4 dkg vaj
                         só, bors, szerecsendió
                         dió (opcionális)
Elkészítés: Először sós vízben megfőztem a kelbimbót, leöntöttem róla a vizet, majd az egészet hagytam alaposan lecsepegni egy szűrőben.
Közben elkészítettem a besamel mártást - 4 dkg vajat felolvasztottam alacsony lángon, hozzáadtam 4 dkg lisztet, s a kettőt együtt egy kicsit pirítottam. A masszát fokozatosan felöntöttem 4 dl tejjel, forrásig főztem, majd levettem a gázról. Ezután egyenként hozzáadtam a 2 tojássárgáját, s az egészet simára kevertem. Sóval, borssal és egy késhegynyi szerecsendióval (ne többel, mert könnyen kikiabál belőle!) ízesítettem, végül hozzákevertem körülbelül 3 dl tejfölt.
A kelbimbókat félbevágtam, majd sütőpapírral bélelt tepsibe terítettem, leöntöttem a besamellel, s a sütőbe raktam 35-45 percre, 200°C-ra. Amíg ez sült, egy serpenyőben rövid ideig pirítottam a durvára tört diót, melyet tálaláskor az étel tetejére szórtam.

Jó étvágyat hozzá!

2 megjegyzés:

  1. Hasonló receptem van csak brokkolival :) Kelbimbót ilyen formában még sosem próbáltam, lehet teszek valamikor egy próbát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmm, a brokkoli is fincsi lehet!:) Kelbimbóval mindenképpen próbáld ki, mennyei!

      Törlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.