Egyszerű virágos manikűr

Ha az ember rászán egy kevés időt, és megnéz pár rövid  körömdíszítő videót a youtube-on, hamar rájön, hogy jószerivel pár könnyen elérhető eszközön, alapvető, bárki által kivitelezhető technikán és egy csipet fantázián kívül nem sok mindenre van szükség egy-egy díszes köröm elkészítéséhez. Ha van otthon egy pöttyöző készletünk, vagy különböző méretű hullámcsatjaink, akkor gyakorlatilag neki is állhatunk pár alap díszítésnek, ami egyszerű mivolta miatt szinte biztos, hogy tuti siker lesz. 
Ilyen egyszerű, de pofásan kinéző manikűr ez a virágos is. Még a nyár utolsó heteiben szerettem volna elkészíteni, ugyanis van egy olyan fixaideám, hogy körmeimnek passzolnia kell az évszakhoz. Márpedig ezek a színes virágok nyárért kiáltanak. Mutatom is, hogyan készült pontosan:

Egy réteg alaplakk után felfestettem két réteg világos színű lakkot. (Rimmel - 710 Alaska). Megvártam, míg ezek megszáradtak, majd egy apró kartondarabkára kipöttyöztem két élénk színt a virág porzójának és szirmainak. (Rimmel - 306 Velvet rose és egy Miss Sporty bordó körömlakk) Először öt pöttyöt készítettem a hullámcsat bogyós végével kör alakban, majd a szirmok közepére cseppentettem a piros színből. Megvártam, hogy ezek is megszáradjanak (fontos, mert különben elkenődik a minta!), majd fedőlakkal fixáltam az egészet.

Ha tetszett ez a bejegyzés, s a következőkben is szeretnél időben értesülni a frissekről vagy csak szívesen tartanád velem más platformokon is a kapcsolatot, megteheted:


Kreatív tervek a hétvégére

Úgy tűnik én ezennel megkezdtem az őszre való készülődést. Semmi komolyra nem kell gondolni persze, még mindig rövidnadrágban járok és a hasamat is szívesen süttetem a napon, de közben nekiálltam az idei első sálamnak. Mert sálakból sosem elég, szerintem. Ez már a sokadik horgolt/kötött sálam lesz (ergó lassan elfogy a hely a szekrényben), de nem tudom visszafogni magam. Egyrészt mert egy-egy színes sál vagy kendő a legpraktikusabb kiegészítő a ruhatáramban. A fekete télikabát mellett folyamatosan új külsőt kölcsönöz. Másrészt pedig maga a készítés egy szuper meditatív folyamat számomra. Szeretem jól elhúzni az élményt, és mindig akkor horgolni pár sort, mikor az ujjaim alkotásért cidriznek, de komolyan figyelni nincs időm vagy kedvem. Jól esik 2-3 sort elkészíteni egy fárasztó nap után miközben épp valamilyen sorozatot nézek, vagy egy hosszú autóút unalmát megtörni egy kis horgolással, és a vasárnap délutáni tea is szigorúan követeli magának a tűt és a fonalat.
Szóval ezen a hosszú hétvégén szerintem sok más apróság mellett én most a sálammal fogok bogarászni. Ti terveztetek valamilyen kreatívkodást erre a 4 napos hétvégére?

Ha tetszett ez a bejegyzés, s a következőkben is szeretnél időben értesülni a frissekről vagy csak szívesen tartanád velem más platformokon is a kapcsolatot, megteheted:

Mostanában...

Nagyon úgy tűnik, hogy a nyár nem a blogolás időszaka számomra. A szobában meleg van, a laptop is melegít, úgyhogy a medencézés, árnyékban ücsörgés sokkal vonzóbb foglalatossággá vált mostanában. Az egyik nap még a horgolástól is kiizzadtam, azt hiszem ez a vég. Pedig én szeretem a nyarat...
Viszont a nagy lazsálás feltöltődés közben azért egyre jobban hiányzik ez a kis hely, meg úgy általában az írás, úgyhogy jelentkezem egy kicsit, s ha van kedvetek kommentben meséljetek ti is arról, miket csináltatok az utóbbi időben! Én pedig igyekszem újra aktivizálni magam, rengeteg projekt ötletem van, amiről blogolni szeretnék.

MOSTANÁBAN...
...ezt néztem: nyáron mindig kevesebb a sorozat, úgyhogy bőven van idő újakat darálni. Az új kedvenc, amit pár hete kezdtem el, és vészesen be is érem az aktuális epizódokat, az a Newsroom (magyarul azt hiszem Híradósok). A sztori egy - mint ahogyan azt már a címből is le lehet szűrni - híradós társaságról szól. Arról, hogyan készülnek a hírek, a kapcsolatról a szereplők közt, háttérsztorikról. Mindez teli energiával, humorral és rengeteg okos dialógussal. Mondanom sem kell, hogy imádom, ez az igazán nekem való sorozat. A készítő Aaron Sorkin pedig felkerül arra a bizonyos gondolatbeli listámra, ahová azok kerülnek, akiknek a teljes munkásságát a magamévá akarom tenni, méghozzá minél előbb.
...ezt hallgattam: a lazulós playlistet. Plusz az idei nyár eddig a The xx jegyében telt, ill. pár napja ismét elővettem a tavaly nyári kedvencet, a Summertime Sadness-t is.
...olvastam: egyre több non-fictiont (többek közt). Érdekes, mert az egyetem alatt mindig annyi szakirodalommal kellett megbirkóznom, hogy a szabad időmben csakis regények után nyúltam lazítás gyanánt, most viszont ismét feléledt bennem a csillapíthatatlan tudásvágy, ami az egyetem előtti éveimet jellemezte. Eddig egy érdekes állatos könyvet, egy különleges tehetségekről szóló beszámolót ill. egy futós könyvet olvastam el, a közeljövőben pedig szerintem a táplálkozás és a tipográfia kerül terítékre.
...ennek nagyon örültem: a múltkori meskás gyűjtőposztot az abban említett alkotók megosztották a facebook-on, aminek hatására idetévedt az oldalra pár új ember (üdv mindenkinek mégegyszer!). És bár számomra a blogolás egyáltalán nem a számokról meg a népszerűségről szól (ha csak ketten olvasnának szerintem akkor is írnék), mégis minden egyes kattintás pillangókat eredményez a hasamban és igazi visszaigazolás arról, hogy van értelme annak, amit itt csinálni próbálok.:)
... történt blogos újdonság: neveztem a KMN-t a goldenblogra! Ha esetleg van kedvetek, s úgy érzitek, hogy megérdemelné az oldalam a szavazatotokat, hatalmas örömöt szereznétek azzal, ha voksolnátok. Itt lehet megtenni, az életmód kategóriában indultam.
...plusz örömöt okoz: medencézés. Igazi vizicsibe vagyok, úgyhogy kaptam is az elmúlt időszak hőséghullámán, és mindennap felváltva úszkáltam és áztattam magam pár órát. Mennyei volt.
...alig bírok betelni vele: friss gyümölcsök. Először ott volt ugye a sárgabarack, majd miután az leérett jött az istenien lédús őszibarack a saját kertünkből, most pedig ahogy ezt írom épp egy hatalmas szelet dinnyét majszolok s közben már az őszi szőlőtermésről álmozom.

Most ti jöttök, meséljetek mi van veletek mostanában!

Ha tetszett ez a bejegyzés, s a következőkben is szeretnél időben értesülni a frissekről vagy csak szívesen tartanád velem más platformokon is a kapcsolatot, megteheted: