Helló november!

Ejha, az október bizony zsúfolt, fárasztó hónap volt, ahogyan arra számítottam is. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy végre dolgozom, de őszintén szólva ez az első hónap rendesen leszívta az energia raktáraim. Minden nap új feladatokkal, kihívásokkal nézek szembe, és rengeteget új dolgot tanulok, ennek viszont meg is van az eredménye - esténként sokszor úgy érek haza, hogy evésen és olvasáson kívül nem sok másra van erőm. Most így a hónap végeztével azért látom, hogy fejlődőképes vagyok, egyre könnyebben viselem a napokat, a múlt héten már esténként horgolgattam is. Na meg persze az októberi terveimet valósítgattam meg: reggelenként az erdős utakon végighajtva csodáltam az ezer színben pompázó természetet; legalább ötször ettem a hónapban sütőtököt (a többiek már mérgezésre panaszkodnak, de én még jól bírom!); minden hétvégén készítettem valamilyen egyszerű, általában pár alap hozzávalót követelő krémlevest; elfogyasztottam 1,5 doboz teát; megírtam egy kézzel készített levelet (már csak postázni kellene). A múlt héten kifaragtam egy töklámpást is, valamint lassan de biztosan haladok az őszi olvasmányommal, az Anne az élet iskolájában c. könyvvel. (Még egyszer köszönöm Nikkincsnek és Christienek az ajánlatokat, felvéstem mindent a várólistámra!!) Úgyhogy mindent összevetve sikernek könyvelhetem el az októbert, még akkor is, ha közben nem mindig éreztem annak.

És akkor a terveim novemberre:
-fotózás: az ehavi fotózást összekötöm egy régóta tervezgetett aprósággal. Kedves üzeneteket, elgondolkodtató idézeteket írok papírdarabkákra, majd ezeket a papírdarabkákat elhagyom mindenfelé, remélve, hogy olyan emberek találnak rájuk, akik értékelnek pár jó szót, vagy épp szükségük van egy-egy pozitív gondolatra. A cetliket pedig fotók formájában konzerválom magamnak is.
-kipróbálok egy új receptet a pinterest gyűjteményemből
-komolyan belevetem magam a titkos projektbe (erről bővebben hamarosan)

A hónapban ráadásul blogszülinap is lesz. El sem hiszem, hogy már egy éve írogatok itt...


8 megjegyzés:

  1. Kitartást a munkához :) Ez a cetlire írt gondolatos dolog nagyon tetszik! Én is örülnék ha találnék egyet :) Hátha elfújja idáig a szél. Várom a képeket :)

    VálaszTörlés
  2. Hajrá! Meg szabad kérdezni, mit dolgozol? A titkos projekt nagyon izgalmasan hangzik, várom! :) A fotó szokás szerint csodaszép, ja, és a töklámpásod is nagyon jópofa lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A titkos projekt már alakulóban van, remélem hamarosan felfedhetem a kilétét!:) Köszi, képzeld új fényképezőm van...még ismerkedős szakaszban vagyunk, de ha már szorosabbra fűztük a kapcsolatunk, szerintem bővebben is írok róla.
      A munkám pedig - gyermekjólétis vagyok egy kistérségi társulásnál.:)

      Törlés
    2. Tehát a szakmádban, nagyszerű! :)
      Komolyaaaan, leváltottad Stellát? :D Írjál az új gépedről, feltétlenül, kíváncsi vagyok!

      Törlés
    3. Ááá, azért azért nem váltottam le, csak másodállásba került. Jól megférnek egymás mellett az új jövevénnyel (akinek még gondolkodom a nevén...) Az új egyébként tükörreflexes, cserélhető objektívvel, stb. A diplomaajándékom, kicsit megkésve.:) Eddig még csak hétvégenként játszogattunk, mert egyébként reggel-este, mikor otthon vagyok sötét van.
      De szerintem pár hét múlva már lesz annyi képem, hogy érdemes legyen róla beszélni.:)

      Törlés
    4. Ó, egyébként azt még nem is mondtam Anna, hogy jó hogy újra itt vagy! Hiányoztak a kommentjeid.:)

      Törlés
    5. Köszi, ez jól esik. :) Igyekszem!
      Jaaaj, emlékszem, mikor írtad, hogy egy tükörreflexes masina a vágyad, örülök, hogy összejött, biztosan szép barátság lesz a tiétek. Ügyes fotós vagy, szeretem a képeidet, alig várom a fényképes bejegyzést, meg az összes többit is a jövőben. :)

      Törlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.