És végre folyt. köv.

Jól elhanyagoltam a blogot, mindenkitől elnézést, aki esetleg várta, hogy felbukkanjak valami érdekessel. De jó okom volt rá, méghozzá nem más, mint az államvizsga. Őszintén szólva azt hittem tudom majd tartani a szokásos ütemet, hetente 2-3 alkalommal blogolni nem megerőltető, sőt kifejezetten frissítő élmény lesz majd egy-egy tanulós nap végén. Aztán valahogy az elmúlt két hónapban azon kaptam magam, hogy napi 8-10 (néha 12) óra tanulás után már egyszerűen nincs energiám még a laptop előtt a billentyűket klimpírozni, úgyhogy a dolog abba is maradt. De nem számít, mert egy sikeres szigorlat és államvizsga/záróvizsga után végre meglett a diplomám (elméletben, gyakorlatban csak a jövő szombaton kapom kézhez), úgyhogy minden jó ha jó a vége, nem igaz? Péntek délután óta pedig mást sem csinálok, mint egyik helyről a másikra vánszorgom és próbálok ébren maradni, illetve reggel a felkelés első pillanataiban meggyőzni magam arról újra és újra, hogy igen vége, ma már nem kell nekiállnod tanulni, hagyd abba a stresszelést!
Na de ennyit erről, a lényeg, hogy mostantól folytatódik minden a megszokott kerékvágásban. Rengeteg ötletem van, amit szeretnék idén nyáron megvalósítani, sokat horgolni, szuper helyekre eljutni, sokat fotózni, kilószámra enni mindenféle gyümölcsöt, feszegetni kicsit a saját határaimat és csak úgy örülni annak, hogy végre (!) magam mögött hagyhatom az egyetemet. Pár változást szerintem a blogon is eszközölök - változik majd valamikor a sablon, lesznek a szokásostól kicsit eltérőbb bejegyzések, vendégbejegyzések, stb. Remélem továbbra velem tartotok!:)

Ó, és akiknek eddig nem írtam vissza bármilyen üzenetre, kommentre, stb., elnézést, igyekszem pótolni az elmaradásaimat. Van bőven, úgyhogy beletelik egy kis időbe, hogy újra up to date legyek.


17 megjegyzés:

  1. Először is gratulálok! Másodszor pedig jó, hogy végre újra itt vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!! Jó újra itt lenni, visszazökkenni a blogírós/olvasós világba!:)

      Törlés
  2. Gratulálok a sikeres vizsgákhoz, és nagyon örülök, hogy újra itt vagy! Várom a továbbiakat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Anna, Neked hamarosan írok priviben is!:)

      Törlés
  3. Gratulálok! :)Pont a minap jutottál eszembe, hogy mi lehet Veled, de mást már kiderült a nagy rejtély. ;) Jó újra-blogolást! :))

    VálaszTörlés
  4. Na végre!!!! Nagy dolog van a hátad mögött, tapasztalatból is tudom, de a legfrissebb Ádám fiam 1 hónappal ezelőtti államvizsgája. Kemény időszak és kemény teljesítmény, de egy életre szól. Ezt már senki nem veheti el tőled (ez egy jó közhely :), de tényleg így van. Életed végéig a Tied lesz ez a diploma :)
    Használd majd arra, amire az életedben leginkább a hasznodra válik!

    Most pedig hajrá szabadság, hajrá élet, hajrá blogírás :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, rettentő jól esnek a szavaid!:)

      Törlés
  5. Szia Niki! Üdvözöllek ismét az éterben :)
    Hatalmas gratula az államvizsgádhoz! Èrthetö, hogy nem Volt idöd postolni!
    Izgis, hogy lezárul egy fejezet, és kezdödik valami új!
    Bizony, hajrá ÈLET, hajrá szabadság!

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok neked!!! Jó, hogy végre túl vagy raja, és nekem már nagyon hiányzott a blogolásod ;)
    Akkor NAGYBETŰS élet? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen, nagybetűs élet, bár ez így nagyon ijesztően hangzik.:)

      Törlés
    2. Csak tudd, hogy az a bizonyos NAGYBETŰS ÉLET a legjobb dolog a világon!!! Nem kell tőle megijedni, és szerintem a Te gondolkodásoddal és a hozzáállásoddal remekül fogod érezni magadat benne!!!
      TUTI :)))

      Törlés

Ha van valami mondanivalód, vissza ne fogd magad! Mindig örülök pár jó szónak, véleménynek.